Órák, tesztek, hírek.

Nagymutató blog - megmondja, hány óra van...

Seiko Giugiaro 7A28-7000 „Ripley” – a kilencedik utas

Az Alien-ben volt egy szereplő, akit Te talán észre sem vettél - mi igen...

2017. május 15. - ttamo

1986-ot írunk. A „Nyolcadik utas: a halál” rettegései óta 7 év telt el. Még élénken él mindenki emlékezetében az Idegen, aminek egy célja van: elpusztítani Ripley űrhajóst és a teljes legénységét. A rémálom folytatódik, de egyszer csak észreveszel valamit Ripley csuklóján, ami talán még a  nyolcadik utasnál is érdekesebb lehet…

 

seiko-ripley-insert-1000x400.jpg

Giorgetto Giugiaro, az évszázad formatervezője – de mi köze a Seiko-hoz?

Az olasz Giugiaro a Bertone stúdióban kezdte tanulmányait, majd 1968-ban megalapította a saját  Italdesign formatervező stúdióját, és olaszosan könnyed, de trend-teremtő formatervei a szakma csúcsára repítették.

Ő tervezte a DMC Delorean-t (ha így nem ismerős, a „Vissza a jövőbe” négykerekű főszereplőjéről van szó), a Lotus Esprit sportautót, a Volkswagen Golf I GTI változatát, de tervezett kézifegyvereket és vonatot is, sőt, hogy egy hazai vonatkozású munkáját is említsem, a Suzuki SX4 is tőle kapta a vonalait. Igazi nagymenő a mai napig a cége, közel ezer dolgozóval egy olasz stílusgyár.

 

giugiaro_insert_1000x400.jpg

 

1983-ban aztán eljött az idő, hogy megtervezze első óráját is, a 7A28-7000 referenciaszámmal ellátott, de a rajongók (és elsősorban az órarajongók) körében csak „Seiko Ripley”-ként emlegetett quartz szerkezetes kronográf modellt, a Seiko Sports 100 Chronograph-ot.

 

giugiaro-collection-original-two.jpg

 

7A28 quartz kronográf szerkezet – elsőként a világon

A Seiko a quartz szerkezetű karóra megalkotásával egyszer már sikeresen írta be magát a történelemkönyvekbe 1969-ben, a Seiko Astron megjelenésekor. A nyolcvanas évek elején ismét megerősítette a quartz technológiában szerzett vezető pozícióját, amikor a 7A28 szerkezet megjelent, mint a világ első analóg kijelzéses quartz kronográf szerkezete. Gondolj csak bele, egy kronográf szerkezet mennyire összetett, 6 mutatóval és egyszerre 3-4 párhuzamos funkció működtetésével. Ezt oldotta meg a japán mérnök, mindössze 14 évvel azután, hogy egyáltalán karórába kerülhetett a quartz szerkezet.  

 

seiko7a28-wus.jpg

Fotó: WUS

A 15 köves szerkezetnek előre köszönhetne sok mai mechanikus társa. Bár a quartz szerkezetek általában kevéssé elfogadottak a hardcore órarajongók köreiben, mint a mechanikus óraművek, azért a 7A28 nem ezek közé tartozik.

Műanyag alkatrészek nélkül készül (ami például több mai svájci kvarc szerkezetről nem mondható el, neves gyártók népszerű modelljeiben sem), szabályozható, szétszerelhető és javítható szerkezet, így a mai napig üzemképesek az első darabok is.  Készült belőle később több variáns, az eredeti Sports Timer mellett naptáras és holdfázisos kivitel is, Sports Cruising típusokba. Az óra két színben készült, ezüst és fekete, ez utóbbi  PVD bevonattal.

Érdekesség, hogy ugyanez a szerkezet egy más típusban feltűnt még egy alkalommal a filmvásznon, méghozzá a „Halálvágta” című James Bond epizódban 1985-ben. Roger Moore itt utoljára alakította a brit titkosügynököt, a 007-est, ezúttal egy7A28 szerkezetes  Seiko SPR007 J  órával a csuklóján.

 

2015 – a kilencedik utas feltámadása – SCED035/SCED037

A legnagyobb sikerek elbírják, sőt meg is érdemlik hogy egyszer megismételjék őket (elrontani ott szokták, amikor képtelenek önmérsékletre, lásd Star Wars sorozat). A Seiko is felismerte, hogy ebben az órában van még egy lehetősége, és 2015-ben elkészült az eredeti „Ripley” órák újrakiadása, SCED035 (ezüst) és SCED037 (fekete PVD) kivitelben. Némileg átdolgozott gombokkal jelent meg az új változat, egy oldalra került valamennyi, ami talán nem a legjobb döntés volt. Szerencsére ehhez alaposan meg kell nézni az órát, így alapvetően sikerült az eredeti designt hozni., a mérete a hordható 42 mm maradt. Az egyetlen fájdalmas változás a szerkezetet érintette, a felső kategóriás 7A28 helyett immár egy átlagos (bár pontos és megbízható) 7T12 quartz szerkezet került az új „Ripley”-be…

newripleys.jpg

ablogtowatch-seiko-giugiaro-7a28-ripley-watch-3.jpg

 Kép: ABTW

Az óra története megmutatja, mekkora igény van az órakedvelők között egy-egy különleges és minőségi darabra. Ez az óra nagyon messze van a megszokott formáktól, de a története, a maga idejében kiemelkedő technika, amit tartalmazott , és a korlátozott darabszámok igazi kultusztárggyá tették, megérdemelten.

 

Köszönet a képekért a Watchuseek fórumának és az Ablogtowatch magazinnak!

Az orosz óragyáros fenegyerek, aki újra beindította a Rakétát

Exkluzív interjú Jacques von Polier-vel, a Raketa óragyár vezető dizájnerével

Jacques von Polier nem hétköznapi alakja az orosz nagyvilági életnek. A Raketa gyár vezető dizájnereként folyamatosan építi a Raketa brandet, extravagáns stílusa segíti, hogy sokat beszéljenek róla, tudása pedig ahhoz, hogy legyen is miről beszélni.

A Nagymutató Blog nemrég készített egy interjút a francia-orosz szakemberrel, következzen a 10 legfontosabb kérdés, amit fel kellett tennünk neki (és két bónusz, amit az olvasóinktól kaptunk):

NMB: Mr. Polier, önnek nem mindennapi életútja van. Az UNESCO és a bestseller könyve megírása után hogyan került Oroszországba, illetve a „Petrodvorets Watch Factory (Petrodvoreci Óragyár)”-hoz?

JvP:-Nincsen különösebb magyarázata annak, hogy Oroszországba kerültem, de van pár tény, ami maradásra késztetett. Először is az 1996-os egyetemi diákcsere programban szereztem sok pozitív benyomást itt fiatal diákként. Akkor nagyon szerettem volna Kínába jutni a programban, és megtanulni a kínai nyelvet is, ám oda megtagadták a vízumot, így le kellett mondjak erről a tervemről, és megnyílt az út előttem Oroszországba.

Másodsorban nekem ősi orosz gyökereim vannak, egészen pontosan a dédnagyanyám a Krímből származik. Ez magyarázza az erős kötődésem ehhez az országhoz, az orosz emberekhez és kultúrához.

Emellett így élhettem Moszkvában az egyik legbonyolultabb és ezzel párhuzamosan az egyik legérdekesebb időszakában. Nagy örömmel figyeltem ahogy a város változik, fejlődik. A legjobb példa erre a Tverskaja út, amikor Moszkvába kerültem, ez az egyik legsötétebb utcája volt, mindössze egy kivilágított épülettel, a telefonközponttal. Ma ez az utca fényárban úszik éjjel-nappal, kivéve egy épületet – a telefonközpontot…

 raketa01.jpg

 

NMB: Hogyan érzi magát Oroszországban, és hogyan érzi magát a RAKETA-nál?

JvP:-Egyforma érzéseim vannak mind Oroszországban, mind a Raketa-nál. Szabadnak érzem magam. Az idő rohan, és az én életem és a Raketa élete nem áll meg egy pillanatra sem. A Petrodvoreci Óragyár, a Raketa 300 éves múltra tekint vissza, egy ismert és elismert márka lett saját fejlesztésű és gyártású szerkezetekkel valamennyi modelljében.

 

NMB: A design mellett részt vesz-e a műszaki fejlesztésben (egyáltalán ez elválasztható-e egymástól), vagy kifejezetten a márka arculatának kialakítása a feladata?

JvP:- Ahogy köztudott, a Raketa saját maga gyártja az órákat, vagyis egész pontosan A-tól Z-ig, a design tervezésétől a szerkezeteken át az órák végső összeszereléséig. A világ leghíresebb óramárkáinál gyakorlattá vált, hogy maguk tervezik meg az órákat, de Kínában gyártatják le azokat. A Raketa soha nem tenné ezt, a következő okoból:

  • az óra modellek egyik legnagyobb tárházával rendelkezünk, a történelmünk ellát minket változatos típusokkal
  • eredeti orosz stílusunk van, nincsen szükségünk rá, hogy bárkit másoljunk (ezzel szemben néhány svájci gyártó már megpróbálta lemásolni az óráinkat)
  • azt gyártjuk le, amit mi terveztünk a saját óragyárunkban, saját magunknak, így nincsen szükség új és újabb gépekre. A gyárban 400 géppel dolgozunk és ezeket mind az óragyártásra tudjuk használni

Ezekből áll össze a Raketa egyedi stílusa.

 

 003-insert.jpg

 

NMB: Mely új modellek jelentek meg a vezetése alatt, és ezek miben különböznek a korábbi modellektől?

 JvP:-Ennek a kérdésnek a megválaszolásához szeretnék egy példát hozni, amin bemutathatom az órák fejlődését. Először is itt van a Rolex Submariner. 50 éve gyártják, és csak nagyon lassan és ritkán változtatnak rajta. A Rolex-szel összehasonlítva a Raketa-t, nekünk sincsenek teljesen új modelljeink, hanem modell fejlesztéseink vannak. Legjobb példa erre a Raketa Jalta, ennek 2017-ben lesz 50 éve, hogy megjelent. Most a dizájnerek csak felfrissíteték a legendás típust, és megkapta az egyedi Raketa automata szerkezetet. új Jalta a dizájnban így nagyon közel maradt az eredetihez.

Másik jó példa erre az Avant-garde, mely 1967-ben született, de a legújabb változata megőrizte az eredeti vonalakat. Egyébként az új modellt a világhírű szerb rendező, a Magyarországon is népszerű Emir Kusturica tervezte (itt írtunk róla korábban).

A legnagyobb különbség a Raketa és más ismert óragyártók között a technikai jellemzők fejlesztésének irányában is észrevehető. Ismét egy példa: a hatvanas években az emberek büszkék lehettek rá, ha az órájuk 20m vízállósággal bírt, ma a Raketa az Amfíbia modellre büszke, amely vízállósága 400m-re van hitelesítve.

 A legfontosabb Raketa modellek fejlesztéseit a képre kattintva végignézheted:

 

NMB: Szabad kezet kap-e a munkájában, vagy egyeztetnie kell a terveit a vezetőséggel?

 JvP:-Ha párhuzamot akarunk vonni a Raketa és a nagy divatmárkák, mint például a Louis Vuitton között, a Raketa sokkal szabadabb márka. Kisebbek vagyunk, és könnyen hozunk meg alapvető döntéseket 5 perc alatt is akár, míg egy Louis Vuitton-nál vezetői értekezletet kell szervezni minden döntés előkészítésére is. Általánosságban elmondhatom, hogy az én benyomásaim alapján itt Oroszországban a problémák hamarabb megoldhatóak és a döntéseket könnyebben meg lehet hozni.


instagram.png

 

NMB:  Az „újraindítás” óta hogyan érzi a cég fejlődését? Sikerült teljesíteni a céljaikat?

 JvP:-Először is szeretném kifejezni az egyet nem értésemet az “újraindítás” szó használatával az esetünkben. Nem indítottunk újra semmit, mi csak folytattuk a munkát, amit még Nagy Péter cár kezdett meg. A Petrodvoreci Óragyár, a “Raketa” Oroszország egyik legrégebbi cégeként kemény időket élt túl, Napoleon csapatait, a bolsevik forradalmat, Leningrád ostromát és a peresztrojkát is.

A kérdés második részére visszatérve a mi célunk, hogy az legyünk Oroszországnak, mint Franciaországnak a Chanel, a Louis Vuitton vagy a Hermes.

 Nagy Péter Cár parancsa, amely alapján megalapították az óragyárat 1721-ben: 

nagypetercarparancsa.jpg

 

NMB:  A „Raketa monumental clock” zseniális szerkezet, honnan jött az ötlet? Mennyire volt nehéz feladat a kivitelezése?

JvP:-Moszkva központi részén van egy történelmi jelentőségű épület, a “Detskij Mir” (szerk.: jelentése “Gyermekek világa”). Ezt 10 éven át újították fel, egyik érdekessége, hogy a beltérben lévő atrium mérete a párizsi Notre Dame-mal megegyezik. A régi épületben volt egy óra, így a moszkvai városvezetés a felújításkor is rendelt egy teljesen újat. A Raketa alkotta óramű 5000 mechanikus darabból áll, a súlya 5 tonna(!), ami az egyik legnagyobb moszkvai látványosság lett.

 

 

NMB:  Terveznek-e komolyabb nyugat-európai terjeszkedést a közeljövőben?

 JvP:-Jelenleg csak Oroszországban árusítunk, külföldről az internetes áruházunk elérhető. Mivel ez egy igen sikeres csatorna lett, már keressük a lehetőségét a terjeszkedésnek világszerte, most nyitunk irodát Párizsban is, a Champs-Elysées-től nem messze.

 

NMB:  Hogyan látja most a Raketa jövőjét?

 JvP:-Ahogy elterveztük, a jövőben saját üzleteket nyitunk Párizsban, Londonban, New Yorkban és Budapesten. Több nagy nyugati luxus márka is megkeresett már minket és ajánlatot tettek a gyár felvásárlására, de mi elutasítjuk ezeket.

 raketa-watches-chieftime-5.jpg

 

NMB: Szeretne-e üzenni az olvasóknak, illetve van-e bármi, amit nem kérdeztünk de fontos, hogy beszéljünk róla?

 JvP:-Nos, egyszer jártam Budapesten és szeretném elismerésemet kifejezni a városnak és az olvasóknak, akik ott és Magyarországon élnek. Maradandó élmény volt a Duna partján fekvő város a  történelmi épületekkel és a csodálatos látványával. A legfontosabbnak azt tartom, hogy az országnak sikerült megőrizni kulturális és gasztronómiai hagyományait.

 

 raketa-watches-chieftime-6.jpg

 

NMB - Olvasóink kérdezték:

 

Olvasó: A jelenlegi fejlesztések mennyiben épülnek rá a svájci- német-amerikai licenszekre és mennyi a saját fejlesztésű technika?

 JvP:-Az órákat orosz mérnökök tervezték a saját technológiánkhoz, de sajnos el kell ismernem, hogy néhány svájci mérnököt is bevontunk a fejlesztésekbe.

 

Olvasó: A '60-as évekbeli búvárórájuk első reinkarnációja egy kvarc változat volt. Ez ma is piacképes lehetne, van-e erre valamilyen szándékuk?

JvP:-Nem, ez így nem igaz. Az első búvár óránk egy mechanikus szerkezetű óra volt. Később készült el ennek a kvarc változata, de ezt már nem gyártjuk tovább. A mechanikus típusokból a büszkeségünk az az Amfíbia, amelyet speciálisan jég alatti merülésre terveztünk.

 raketa-watches-chieftime-2.jpg

 Képek: http://www.raketa.com/

 

 

Sinn EZM-12 – minden perc számít

Légimentős vagy? Mutatjuk az új órádat!

 A német óragyártás csúcsa – nyugodtan nevezhetjük a frankfurti Sinn Spezialuhren gyárat így. Magas minőség, egyedi fejlesztések, elismert márka. Az idei Baselworld kiállításon mutatták be a speciálisan légimentők részére fejlesztett dupla lünettás órájukat, íme a Sinn EZM-12.

sinn_ezm12_1000x452.jpg 

Német óragyártás? Mióta?

Ha nem ismered a német gyártót, meg fogsz lepődni: 1961-ben alapította Helmut Sinn oktató pilóta, és 1985-ben már az első automata órát küldték a világűrbe, a SINN chronograph Model 140 S típust. 1995-ben egy szintén német mérnök tulajdonába került a gyár, és elindult a speciális feladatokra fejlesztett órák hosszú sora.

2001-ben, a 40 éves jubileumukat a DIAPAL névre keresztelt fejlesztéssel ünnepelték meg, aminek köszönhetően kenés nélkül üzemelő fogaskereket használhatnak (!), majd a 756 modellel bevezették a TEGIMENT felületkezelést, amivel drasztikusan meg tudták emelni az órák fém felületeinek karcállóságát.

Mission timer – profiknak földön, vízen levegőben

A Sinn Spezialuhren ,mint a nevében is hangsúlyozza, nagy hangsúlyt fektet a speciális alakulatok, szakmák képviselői részére fejlesztett óráira. Pilóták, tűzoltók, orvosok, de még a német hadsereg speciális búvárkommandója is hordja a Sinn óráit (ez utóbbiról itt írtunk korábban).  Nem mindig kell nagy újdonságokra gondolni ezeknél a fejlesztéseknél, van, amikor elég, ha a tűzoltó kesztyűben is tudja kezelni az óráját, és van, amikor speciális kialakítással több, egyszerre használható funkció kerül egy órába, mint a légimentőknek készített EZM-12 sorozat.

 
ezm-12-bothside.jpg

A mission timer sorozat tagjainak extrém igénybevételnek kell megfelelniük. Rendkívüli körülmények között tesztelik és használják is ezeket a darabokat, alacsony és magas hőmérsékleteken, gyorsan és nagy hőmérsékletváltozásnak kitéve, de ellen kell állniuk mágneses tereknek éppúgy, mint az erős vibrációnak vagy nagy ütéseknek is. Ezek külön-külön sem az óraszerkezetek barátai, így az elviselésük egy átlagos felépítésű óra számára elképzelhetetlenek – ezt tudja a mission timer sorozat minden tagja.

 sinn_ezm12_einsatz3-resized.jpg

Sinn EZM-12 – a légimentők órája

A Baselworld 2017 kiállításon mutatkozott be a széria legújabb darabja, amely kifejezetten a légimentő orvosok igényei alapján készült. Kritikus helyzetekben két dolog a legfontosabb, amin életek múlhatnak: az órának könnyen és pontosan leolvashatónak kell lenni, és képes kell legyen egyszerre mérni a kritikus időket.

Az EZM-12 speciális kialakítása abban rejlik, hogy dupla lünettát kapott, ami egy igen egyedi ötlet volt a német cégtől. A külsőn mérhető a különböző orvosi feladatokhoz az eltelt idő, a belsőn pedig a kritikus intervallum, ami ilyen esetekben egy óra a kórházba érkezésre, vagy a legsúlyosabb esetekben 10 perc egy beteg stabilizálására.

 

Ötletes és kedves gesztus a Sinn-től, hogy ezt a kötődését az órának nem csak a funkcióiban jelenítik meg. A másodperc mutatók kis helikopter rotort formáznak, ami azon túl, hogy egy légimentő számára nyilván otthonos látvány, funkcióval is bír, egy belső plusz skála segítségével gyors, 15 másodperces pulzusmérést is lehetővé tesz.

 

Tények, adatok – a Sinn EZM-12 számokban

Szerkezet:

  • ETA 2836-2 automata [link]
  • 25 köves
  • 800 (fél)lengésszám
  • másodperc stop
  • DIN8308 (ütésállóság)/DIN8309(ant-magnetic) szabványoknak megfelel

Tok

  • rozsdamentes acél
  • zafír első óraüveg (AR bevonattal)
  • DIN8310 szabvány szerinti vízállóság (20 bar)
  • alacsony nyomás ellenállóság

Méretek

  • tok átmérő 44 mm
  • tok vastagság 14 mm
  • tokfül távolság 22 mm
  • súly (szíj nélkül) 122 g

Speciális Sinn technológiák

  • TEGIMENT extra karcálló felület a tokon és a lünettán is
  • páramentes belső kialakítás
  • -45C° - +80C° közötti működés
  • mágneses védettség 80.000 A/m-ig

Talán kicsit soknak tűnik ennyi műszaki adat, de a gyártót nem véletlenül hívják Sinn Spezialuhren-nek (Sinn speciális órák), egyedi műszaki fejlesztéseik megérdemlik, hogy külön foglalkozzunk velük.

Sinn EZM-12 képek minden mennyiségben

(Kattints a képre és galéria nyílik)

 

 Fotók: Sinn Spezialuhren Gmbh © 2017

Orient Mako XL - nagyra nőtt búvár

A japán óragyártó búvárórája egy igazi alap darab - most az XL méret van terítéken

Búvár, nem búvár, hogy is van ez?

 

Ahogy már korábban is írtunk róla, a búvár órák minősítése nemzetközi szabványoknak megfelelően történik. Ez az oka annak, hogy búvár órából több szint létezik,  ezek közül az Orient Mako XL  a "Water resist 200m" szintet hozza. Ez bár nem felel meg a Seiko SKX007 vagy a Seiko Monster "Diver's 200m" minősítésének, aggódni azért nem kell, ha vízbe mennél vele.

via watchuseek.com

Orient Mako XL, a legnagyobb testvér

 

Az Orient legsikeresebb búváróra családja a Mako. Azért család, mert az eredeti Orient Mako, amely 2004-ben jelent meg, több oldalági rokonnal is büszkélkedhet. 

Az egyik a Mako Ray, az óra amerikai piacra gyártott kivitele, más számlappal és zafír üveggel készül. Ami az értékét növeli, hogy Európában a beszerzése elég nehézkes, pedig egy fokkal mutatósabb az alapkivitelnél. Egy másik típus a nemrég megjelent Orient Mako II, amely már egy új, kézzel is húzható automata szerkezetet kapott, illetve a most bemutatott Orient Mako XL.

Az XL nevéből hamar kiderül, miben különbözik a kistestvérétől: a méreteiben. Az eredeti Mako-nál  3 mm-el nagyobb a tok átmérője (ez a 3 mm ebben az esetben igen nagy különbségnek számít). Vastagsága viszont alig, 0.3 mm-el nőtt, így a nagy méretéhez képest meglepően kényelmes, jól hordható darab.

 

Tények és adatok - a Mako XL számokban

 

  • Szerkezet: Orient 46943 automata, 21.600 bph
  • Tok anyaga: rozsdamentes acél
  • Tok átmérője: 44.5mm
  • Tok vastagsága: 13.3mm
  • Üveg: ásványi (normál)
  • Csat: rozsdamentes acél
  • Tokfül távolság: 22mm
  • Korona: 3 óránál, koronazárral
  • Hátlap: rozsdamentes acél, menetes
  • Vízállóság: WR200

 

 

Típusok, színek és egy különleges családtag

 

Az Orient Mako XL rögtön öt féle számlappal készül, ezeke között van azonban egy, ami igazán különleges, mivel teljes egészében foszforeszkál. Nagyon látványosan teszi, világosban egy nagyon kicsit zöldes árnyalatú fehér számlapot látsz, sötétben pedig ezt:

 

 

A további változatok között találunk kéket, feketét, narancssárgát és ezeknek a variációit is:

 

makoxl2_insert_1000x400.jpg

Orient Mako Xl további képeket a galériára kattintva találsz:

 

 

Az Orient óragyár története

 

Az óragyár története egészen 1901-ig nyúlik vissza, ekkor alapították az elődjét, majd magát az Orient Watch Co.-t 1951-ben, innen töretlen az útja napjainkig. 

2001-től részlegesen, majd 2009-től teljes egészében a Seiko Epson Co. társaság tulajdonába került, így a japán piac nagy részét már le is fedik együtt.

Az alábbi infografikán a történet valamennyi lépését megtalálod, jó csemegézést!

orient-tortenete-infografika-1200_1.jpg

 

 

 

Junkers Bauhaus – a német iskola

Szeretnél olyan házban lakni, amit német mérnök épített, olasz volt a lakberendező és japán gépekkel van felszerelve? Akkor ne is keress tovább, a Junkers Bauhaus óráit neked találták ki.

Junkers, Németország – órák és repülők

A német óragyártás újabb minőségi szereplőjével ismerkedhettek most meg, a Bajorországban készülő Junkers személyében. A negyedszázados POINTtec cég évi 150.000 darabos gyártásával egyáltalán nem nevezhető kicsinek az európai piacon, a Junkers vonalat a német repülőgyártó Hugo Junkers tiszteletére alapították.

junkers-bauhaus-header-res-1000.jpg

Junkers Bauhaus, amikor a művészet és technika találkozik

Az óra elnevezése tökéletesre sikerült. A kialakítása, a vékony és hosszú indexek és mutatók, a tiszta, sallangmentes számlap, a retro érzést adó domború plexi és a feliratok stílusa egyaránt visszaadja a huszadik század eleji Bauhaus eszméjét.

via theartstory.org

A Bauhaus története 1919-re nyúlik vissza, ekkor alapította meg az építészet modernizálását céljául kitűző művészeti – iparművészeti iskoláját Walter Gropius Németországban. A konstruktivizmussal és kicsit az avantgard-dal is rokon szemlélete vezette az oktatásokat. Tanítottak tervezőgrafikát, ipari formatervezést, reklámgrafikát, tipográfiát és könyvek tervezését, a magyar Moholy-Nagy László által vezetett műhelyben a Fény-tér modulátorokat építettek, de színházi előadásokra is jutott idő. (Ha jobban érdekel a téma, itt találsz róla szócikket a Wikipédián).

clockfaces.jpg

A német, az olasz és a japán találkozik – ismered?

Az óra tökéletes elegye lett a világ különböző tájain lakó értékeknek. Németországban készül, büszkén viseli a „Made in Germany” feliratot a számlapon. Bár az olaszoknak a Bauhaus iskolájához nem sok köze van, mégis rájuk jellemző leginkább az a könnyed elegancia, amit a Junkers Bauhaus-tól kapunk. A technika pedig egyenesen Japánból érkezik, a cég egy módosított Miyota 9132-es kalibert épít a 40 mm-es acél tokba. A szerkezet több finomságot is kínál: automata, de kézzel is húzható, így ki is küszöbölhető egyszerűen az automata óragyűjtők egyik problémája: ha több órát hordasz felváltva, előfordulhat, hogy lejárnak a dobozban. Ez önmagában még ugye nem lenne gond, de a következő felvételnél újra beállítani, dátum, idő… Ez macera, amit könnyen megelőzhetünk egy kézihúzós automata szerkezettel, mint ebben az esetben.

20170312_131856-01.jpeg

A másik „fontos” tulajdonsága ennek a Miyota szerkezetnek a másodperc stop, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy a korona kihúzásával megállítja a másodperc mutatót, majd benyomására indítja. Hogy ez miért fontos? Egy megszállott óragyűjtő szívesen és sokat beszél az órái pontosságáról, és igazán jól beállítani csak ezeket a szerkezeteket lehet, a pontosság beállítása nagyon egyszerű például egy elismert oldal, a time.is segítségével.

20170228_110933-01-01-01.jpeg

A szerkezet minőségére jellemző, hogy annak ellenére pontosnak tartom, hogy napi 9 másodpercet sietett. Hogy akkor mitől tarthatom pontosnak? A napi 9 mp járáseltérést stabilan tartotta, ami annyit jelent, hogy egy hozzáértő órással percek alatt beszabályoztatható , és utána tartani fog napi 1-2 mp eltérést, ami több, mint kiváló eredmény. A szerkezetet természetesen megvizsgáltuk a Lepsi Watch Scope-pal is, íme az eredmények:

screenshot_20170306-071431_1.png

 

De a gyönyörök fája még szedetlen: a számlap felső részén egy újabb fontos (és tényleg fontos) mutatót találunk: a járástartalék-kijelzőt. A járástartalék az óráknál azt az időt jelenti, ami még hátravan a felhúzottságából, vagyis azt mutatja meg órákban, mennyi ideig fog még az óra járni. A számlap alsó részén egy 24 órás gyűjtőt találunk, ami a napszakot jelzi (ha esetleg elvesztetted volna a fonalat, reggel van-e vagy már este…). Természetesen a szokásos nap kijelzés is megoldott egy dátumtárcsával, ahogy kell.

Az ördög még mindig a részletekben lakik – lume, bőr, és az apró meglepetések

Egy igazán szerethető óra attól is lesz érdekes, hogy a tervezésekor a funkcionalitás mellett marad hely az apró részletekre is. A Junkers Bauhaus több ilyennel is megörvendeztetett: a koronába gravírozott Junkers logo egy apró figyelmesség, de a 12-es index helyén látható logo aktív része a luménak (az óra foszforeszkáló mutatói és indexei, amik leolvashatóvá teszik éjjel is), mivel sötétben itt ugyanúgy a Junkers logója látható J

20170228_201757-01.jpeg

Junkers Bauhaus számokban – műszaki adatok

  • mérete 40mm, koronánál mérve 43mm, magassága 12mm
  • 37mm átmérőjű plexi, domború
  • vastagsága 13mm
  • tokfül szélessége 20mm
  • szerkezete Miyota9132 26 köves automata, 28.800 féllengésszámmal, hackelhető a másodpercmutató, koronáról is húzható
  • járástartalék 45 óra (saját mérés)
  • 30m vízállóság
  • rozsdamentes acél tokozás
  • rozsdamentes acél menetes hátlap üvegbetéttel
  • kézzel készült valódi bőr szíj
  • súlya 62g

 

20170404_203332-01.jpeg

Hétköznap, ünnepnap, farmer vagy öltöny?

Röviden: ez is, az is. Az óra stílusa tökéletesen illik akár farmerhez, hétköznapra, akár öltönyhöz. A kialakítása, méretei alapján inkább a „dress watch” kategória, vagyis elegánsabb viselethez illik, de a bauhaus stílusú számlappal hordhatod hétköznapi viselettel is bátran.

A Junkers Bauhaus hamar bekerült a kedvenceim közé, kényelmesen hordható, elegáns és modern egyszerre, és a minőségével biztosan nem lesz gond, a japán szerkezet és a német gyártás hosszú, tartós barátságot garantál.

Fotók minden mennyiségben

 

Kattints a galériára további képekért!

 

 

Tetszett a cikk? További tesztek, érdekességek a WERK MANIA oldalin, ide kattintva!

Fitbit Charge 2 - fuss az életedért!

Az aktivitásmérő órák megváltoztatják az életedet. Vajon a jó irányba?

A Fitbit Charge 2 tartós teszjét a Fitbit Blaze összehasonlításával végeztük el. Mindkettő máshogyan teszi a dolgát, két karakter, egy célcsoport, ami közös bennük, hogy függővé tesznek...

 ch2.jpg

Aktivitásmérő, fitness tracker, okosóra

A kérdés jogos, hiszen ezekből már átláthatatlanul sok féle árasztotta el a piacot. A piac pedig nagy. Nagy, és erős, így mindenki oda akar férni egy kicsit a boltok polcaira a sajátjával.

Éppen ez okozza a komolyabb zavart, elsőre (sőt, héha még másodikra is) nehéz eldönteni, pontosan melyik kategóriába is tartozik egy-egy eszköz. Az aktivitásmérők (más néven fitness tracker-ek) már régen nem azok az olcsó, műanyagba öntött lépésszámláló szerkezetek, amikkel indult a legtöbb cég, még maga a Fitbit is 2007-ben. Egy modern fitness trackernek két kihagyhatatlan eleme van: a lépésszámláló és a pulzusmérő. Míg az előbbi az aktivitást méri, és az egyszerűbb típusoknál például a futás közben megtett utat is számolja, a pulzusmérő fontosabb szerepet kap.

Ezzel ellentétben egy okosóra valójában csak a mobilunk kiterjesztése, egy másodlagos kijelző a csuklónkon. Továbbítja az üzeneteinket, hívásainkat, személyre szabható a felülete, a komolyabbja navigál is, de az egészségünk általában teljesen hidegen hagyja őket.

Pulzusmérés - miért olyan fontos ez?

A sporttal mindenkinek különböző célja van. Van, aki csak egészséges szeretne maradni, van, aki fogyni szeretne, és van, aki komoly célokat kitűzve profi módon sportol.

Mindhárom csoportnak elengedhetetlen, hogy mindig pontosan tudja, a pulzusszáma milyen tartományban van éppen. Ezekben az értékekben kisebb eltérések vannak a különböző cégek beállításaiban, de jó hír, hogy minden komolyabb pulzusmérős fitness tracker és okos alkalmazás megtanítható a saját magunk zónáira.  Más pulzusszámnál égetünk zsírt, más értéknél építhetünk izmot, így egyáltalán nem mindegy, hogy egy órás futás közben a megfelelő zónában voltunk-e például az áhított fogyáshoz, vagy tovább izmosítottuk a lábainkat.

Fitbit Charge 2, a sportosan elegáns

A Charge 2 elődje, a Charge HR sok hasonló tulajdonsággal bírt, de neki is volt egy elődje a családban, a Charge. 2 év alatt a mobillal összekapcsolt lépésszámlálós tracker eljutott előbb a pulzusmérésig (Charge HR 2015), majd 2016 végére kapott egy lényegesen komolyabb kijelzőt.

Az új OLED kijelzője a technológia miatt kiválóan látható erős napfényben is, ugyanis az OLED kijelzők feketéje valódi fekete, a kontrasztarányuk pedig kiváló, így a fehér számok és üzenetek nagyon jól olvashatóvá tették. Külön öröm látni, hogy humorérzéke is van a Fitbit fejlesztőinek, az edzések kiválasztásakor egy kis pixelfigura eljátssza az épp aktuális sportágat, fut, teker, súlyt emel :) Természetesen a többi társához hasonlóan ez is érintőképernyő, így egyszerű váltani a funkciók között.

A tracker nagyon meggyőző fémházat kapott, mérete és súlya miatt így sok kárt nem tud benne tenni egy esetleges esés, leejtés sem, ami ugye sportolás közben azért elő-előfordul még a legügyesebbekkel is...

A másik ötletes fejlesztés az elődeihez képest, hogy megkapta a Fitbit Alba szíjcserélési mechanizmusát, egy-két egyszerű mozdulattal cserélhető a szíj sportosról akár elegáns bőrre is. A választék komoly belőlük, bár az ára a tracker árához képest is irreálisan magas, viszont a speciális kialakítása miatt csak ezt lehet hozzá használni. Sebaj, az ebay már tele van utángyártott, de jó minőségű szíjakkal, így egyszerűen alkalomhoz igazítható a megjelenése.

insert-ch4.jpeg

Előnyök, hátrányok - Charge 2 vs. Fitbit Blaze

A két legmenőbb Fitbit típust összehasonlítva mindkettőnek van egy égetően nagy hiányossága: egyikben sincsen beépített GPS vevő. Persze, senkit nem kergettek az asztal körül gyerekként, ha nem volt ilyenje, de aktív sportolás és 5" feletti telefon méretek mellett ez egy aktuális probléma.

Vagy cipeled magaddal a 15-20 dekás phableted a futáshoz, vagy sosem lesz pontos adatod a megtett távról. A Fitbit alkalmazásban (amin keresztül tudod programozni a Charge 2 és a Blaze felületeit is) ugyan beállíthatod a lépéshosszodat gyaloglás és futás közben, de azért ez nem ugyanaz, amint amikor a GPS méter pontosan tudja, hol és mennyit futsz, tekersz. Átlagos hobbi sportolóknak így is tökéletesen megteszi, hiszen a mért adatokat, pulzusszám, lépésszám, az ebből kalkulált táv és az idők mind szinkronizálódnak, amint egymásra talál a telefon és a tracker. Aki profi, az pedig vegyen például a korábban már tesztelt Fitbit Surge modellt, abban minimális felárért már a GPS is benne van.

 ch2vsbl-01.jpg

FITBIT CHARGE 2 vs. FITBIT BLAZE

 

FITBIT CHARGE 2 FITBIT BLAZE
egész napos aktivitásmérés  egész napos aktivitásmérés
folyamatos pulzusmérés folyamatos pulzusmérés
hívásértesítés hívásértesítés
- üzenetek megjelenítése
- színes kijelző
automatikus aktivitás felismerés automatikus aktivitás felismerés
cserélhető szíjak / - cserélhető szíjak / keretek
alvásmonitorozás alvásmonitorozás
GPS csak a telefonnal együtt GPS csak a telefonnal együtt

 

A táblázatból jól látszik, hogy a Charge 2 és a Blaze között a legnagyobb különbség a kijelzőben és az üzenetek megjelenítésében van. A Blaze kijelzője (bár nem OLED) nagyjából kétszer akkora, így lehetőség van rajta bármilyen üzenet megjelenítésére. Megérkeznek rá az sms-ek éppúgy, mint a facebook, Messenger vagy Viber üzenetek, de beállítható bármilyen alkalmazás push értesítéseinek a megjelenítése is, ami egy nagyon hasznos funkció.

20170317_140453.gif

A Fitbit Blaze így egy teljes értékű okosóra és majdnem teljes értékű fitness tracker (egyedül a GPS hiánya fájó pont), a Fitbit Charge 2 pedig egy szintén majdnem teljes értékű fitness tracker, de az okosóráktól azért távolabb áll, nyilván nem is ez volt a célja. Modern, vidám megjelenése, kényelmes kialakítása és kis súlya miatt bátran hordható egész nap.

Fuss, Forrest, fuss!

Idézhetnénk a filmet, hiszen a Fitbit trackerei (és általában valamennyi tracker és fitness app) folyamtosan ingerel a mozgásra. Szó szerint, hiszen ha nem teljesíted a saját magad által kitűzhető céljaidat, ő figyel és szól, hogy el ne feljts egészséges maradni. Bár olvastam már olyan felmérést is, mely szerint ezek az eszközök éppen az ellenkezőjét érik el, de azt nyilván brit tudósok végezték, hiszen a saját tapasztalatom ennek épp az ellenkezője.

 20170317_171416.jpg

 

A fitness trackerek függővé tesznek. Ha közeledik az óra vége, már azon kapod magad, hogy rá-rálesel a Fitbitre, hány lépés kell még, mennyi kalóriát égettél el. Ez sokkal inkább a tudatos egészség felé terel, mint a Facebook csoportok közötti szörfölés, ahol arról lehet jókat vitázni, egészséges-e sportolni, és miért nem:)

Egyszóval sportoljatok, minél többet amíg tudtok, és ehhez remek társra találtok a Fitbit Charge 2 vagy a Fitbit Blaze aktivitásmérőiben.

 

Baselworld 2017 - egy hetes túladagolás órafüggőknek

Az óraipar legnagyobb rendezvénye idén is megnyitotta a kapuit

Baselworld - a világ legnagyobb óraipari fiesztája 

Órák? Ékszerek? Csillogás és a legújabb trendek már a megjelenésük előtt? Akkor ez csak a legnagyobb svájci óra- és ékszer kiállítás lehet, a Baselworld.

A rendezvény történelme 1925-ig nyúlik vissza, ekkor hívtak először óragyártókat a Schweizer Mustermesse Basel (muba) kiállításra, 1931-től már külön pavilont is kapott az óra show. 1983-tól BASEL néven futott tovább, majd 2003 óta a máig használt Baselworld jelzi, hogy már a világ óraiparának a krémje jelenik itt meg újdonságaival.

2017 - a Seiko éve?

A japán cég az idei évben kitett magáért, Egy nagy lépést tett a luxus márka, a Grand Seiko (melynek történetéről írtunk is korábban) további erősítésért, és régen várt modelleket is hozott a kiállításra. 

 

sla017_a.jpg

PROSPEX SLA017 - az első búváróra újraértelmezése

 

A számomra legkedvesebbel kezdem, ami a Seiko első diver (búvár) órájának korhű, de mégis minden ízében 2017-es reinkarnációja. Az 1965-ben megjelent modellel (ref. 6217-8000/1, beceneve a 62MAS) tette le a mai napig is ismert és kedvelt óratípus alapjait. A korhoz képest robosztus a felépítés (mai szemmel nézve már egy kecses darab, da akkoriban azért még nem a konzervdoboz méretű órák voltak divatban:) és a 150 m vízállóság elérhető árral párosult, így nagy kedvenccé vált hamar.

A tok bár közel 2 mm-rel nagyobb lett, a forma maradt az eredeti, jól bevált tokkal megegyező. Ami változott, az az óra szerkezete. Megkapta a kifejezetten búvár órákhoz fejlesztett Seiko 8L35 kalibert, ami egy kézihúzós automata, 50 órányi járástartalékkal (vagyis a teljes felhúzása után ennyi ideig képes még járni legalább).

sbgr305_a.jpg

Grand Seiko - egy új márka született

A Grand Seiko (nevéhez hűen) a japán óragyártás csúcsa. 1960 óta tartó fejlesztése mára eljuttatta a méltó helyére, és a Baselworld 2017 rendezvényen a cég bejelentette, hogy önálló brand lesz mostantól. Ha érdekel a Grand Seiko útja, itt olvashatsz róla részletesen is.

SBGW251 - még egy újjászületett modell

A most bemutatott modellek között kiemelkedik az első GS modell újraértelmezett kiadása, az SBGW251 - 252 - 253, platina, arany és nemesacél tokkal, kézihúzós 9S64 szerkezettel. 

Grand Seiko diver - a búváróra is lehet luxus?

Lehet bizony. 600m vízállóság, "Professional diver" minősítés, 9S85 Hi-Beat 36000 automata szerkezet, 47 mm-es titán tok és csat, zafír, vagyis ez már nem gyerekjáték... Készült egy kék számlapos limitált kiadás 500 darabbal, és egy fekete, ami a kolllekció része lesz. 

 

Presage Enamel - zománc véglegesítve

A Baselworld 2016-on bemutatott zománcozott számlapos automata kronó sikere alapozhatta meg a Seiko döntését, miszerint az idei évtől már nem limitált modellként, hanem a rendes kollekció részeként lesz elérhető a Presage zománcozott számlappal.

Kibővítették a szerkezet választékot, így már mindenkinek (na jó, szélesebb körnek) elérhetőek ezek a modellek szeptembertől, kíváncsian várjuk az egyik személyes kedvencem érkezését a hazai butikba.  Lesz itt minden: 8R45 automata kronográf, 6R27 automata, szögletes tok, "multi hand" 5 mutatós szerkezet és persze az élőben nagyon mutatós zománcozott számlapok.

 

Presage coctail time - emelem poharam

A megjelenése óta töretlenül népszerű Coctail sorozat 2016 óta már nem csak a japán piacon érhető el, rendelhető az egész világon. A minőségi kivitel (ami ránézésre is látszik rajta), a 4R/6R/8R szerkezeteknek köszönhető karcsú tok és a stílusos számlapok előrevetítik a nyáron megjelenő 8 új típus sikereit. 

 

Astron GPS solar - Djokovic sem kívánhatna többet

A kronó, a dual-time és world-time szerkezetek után a negyedik szerve érkezik a tenisz világbajnok Novak Djokovic nevével fémjelzett Astron sorozatban - a "Big date". nevéből sejthető a nem megszokott helyre került óriás méretű dátumablak, nyilván a nehezebb körülmények közötti leolvashatósága volt a cél.

Az Astron modelleket én azért szeretem, mert a számlapot hosszabban el lehet nézegetni közelről, hihetetlen részletes, 3D -ben is értelmezhető mindegyik, a big date pedig egy újabb villanás a Seiko-tól: lehet még fokozni ezt is :)

 

 

Baselworld 2017 - ennyi volt?

Dehogy, hamarosan beszámolunk a többi nagy név által bemutatott újdonságról is, lesz itt még Rolex, Omega, a nagy kedvencem a Bell & Ross, de ha nem tudok neki ellenállni akkor még a Sevenfriday újdonságai is, kövessetek minek Facebook-on, Instagramon vagy a werkmania.hu oldalon is!

Köszönet a képekért és infókért a Seiko Magyaroszágnak.

Raketa Avant-garde – az óra, amit Kusturica tervezett az orosz óragyárnak

Az orosz avantgard 100 éves. Hogy ez hogyan kapcsolódik az órákhoz, és főleg a WERK MANIA egyik kedvenc filmrendezőjéhez? Emir Kusturica tervezte a Raketa óragyár évfordulós, Avant-garde névre keresztelt modelljét.

Emir Kusturica (saját szavaival élve „az utolsó jugoszláv”) soha nem állt távol a megszokott módszereken túlmutató, egyedi és meghökkentő történetektől, karakterektől filmjeiben. A Raketa óragyár Avant-garde névre keresztelt évfordulós modelljének dizájnja az Ő nevéhez kötődik, le sem tagadhatná a kapcsolatukat.

001-insert.jpg

 

De mit keres Kusturica az orosz óragyárban?

 

Nemrég írtunk Jacques von Polier-ről, aki a Petrodvorets Watch Factory, ismertebb nevén a Raketa óragyár vezető dizájnere. Az ő barátsága a szerb rendezővel tette lehetővé ezt a nem mindennapi együttműködést, aminek eredménye lett az óra, ami tényleg az avant-garde jegyeit hordozza magán.

002-insert.jpg

Monica Bellucci (olasz színésznő), Jacques von Polier (a Raketa vezető designere) és Emir Kustiruca

Emir Kusturica régebb óta ápol közeli viszonyt az orosz-francia fenegyerekkel, sőt a lánya, Dunya Kusturica egy komolyabb gesztust tett a gyár felé. Amikor nemrégiben meglátogatta a Raketa Creative Studio-t Moszkvában, nekik ajándékozta nagyapja Raketa óráját, amely megfizethetetlen értéket képvisel a család számára.

Az óra története röviden annyi, hogy a nagypapa a kilencvenes évek első felében ezt tudta egyedül kimenteni Szarajevóból, ahonnan a város három évig tartó ostroma elől menekült.

 

KUSTENDORF – a filmfesztivál

 

A rendező (miután többször bizonyította, hogy igenis  lehet írni-rendezni nézhető filmeket is nehéz témákról) 10 éve szervezi meg a KUSTENDORF film- és zenei fesztivált Szerbiában.

Független fesztiválként színvonalas felhozatala van, rendszeres fellépője többek között személyes kedvencem, a No Smoking Orchestra, Kusturica zenekara is, ha érdekel, további programokat itt találsz.

 003-insert.jpg

De vissza az órához – Raketa Avant-garde

 

Az óra a petrodvoreci óragyár legújabb modellje, és stílusa, hangulata az avantgarde legjobb hagyományait idézi. A kismutató egy kör, a nagymutató egy háromszög, egyedül a másodperc mutató emlékeztet egy hagyományos óráéra a piros nyíl alakjával.

Ennek ellenére meglepően jól leolvasható, ami egy karóránál nem is hátrány J A Raketa Avant-garde szerkezete a 30 év után végre újként fejlesztett saját, 2615-ös automata szerkezet.

 004-insert.jpg

 

Raketa Avant-garde technikai adatok:

 

  • referencia: W-06-16-30-0188
  • szerkezet: Raketa Avtomat 2615
  • számlap: 12 órás, dátum nélkül
  • üveg: ásványi kristály
  • szíj: rozsdamentes acél
  • tokfülek távolsága: 22 mm
  • tok anyaga: rozsdamentes acél
  • tok átmérő: 40.5 mm
  • tok vastagság: 12 mm
  • vízállóság: 5 ATM
  • megjelenés: 2017

Neked van kedvenc Kusturica filmed?

 

Most szavazhatsz rá:

 

Hamarosan közöljük a Jacques von Polier-vel készült interjúnkat, részletekért kövessétek FACEBOOK és INSTAGRAM oldalunkat!

 

 

Seiko - a történet és a 12 legfontosabb állomás - ismered?

Egy tiszteletreméltó japán úr története, aki a semmiből létre tudta hozni a világ harmadik legnagyobb óramárkáját

A Seiko története és 12 legfontosabb állomása

 

 

Aki a Seiko céget elsősorban az alacsonyabb árú quartz óráiról ismeri - és aki már felfedezte a japán márka nagy megbecsülésnek örvendő Grand Seiko szériáját is - talán nem is tudja, hogy a Seiko óramárka története a kései 19-ik századra nyúlik vissza, és tele van sikerekkel. Íme, a hosszú út állomásai…

Kintaro Hattori

 

Seikosha (1895)

 

timekeeper-kr-300.jpgA Seiko alapítója, Kintaro Hattori mindössze 21 éves volt, amikor megnyitotta a K. Hattori órásüzletet Tokió Kyobashi negyedében, és megkezdte az órák építését, javítását.

Még csak 31 volt, amikor társult Tsuruhiko Yoshikawa mérnökkel, és 1892-ben megalapították a Seikosha óra gyártó céget, mely előfutára volt a napjainkban is ismert Seiko-nak. Hosszú évekig tartó minőségi falióra gyártás után a Seikosha 1895-ben elkészítette első zsebóráját, melynek neve egyszerűen csak „Timekeeper” volt. 54.9 mm-es ezüst tokját Japánban gyártották, de a 22-es szerkezetet még Svájcból importálták hozzá.

Az óra neve Hattori jó üzleti érzékének volt a bizonyítéka, ahogy meglátta, hogy egy termék név mennyire sokat fog jelenteni neki a jövőben, ha exportálni is szeretné az óráit.

Laurel (1913)

 

seiko laurel

Hattori gyorsan felismerte a karórák világszerte növekvő népszerűségét és megjósolta, hogy a keresletük gyorsan le fogja hagyni a zsebórákét.

Hamarosan be is mutatta a Laurel modellt, 1913-ban, mindössze 11 évvel az első Hattori falióra megalkotása után. A Laurel is ezüst tokozást kapott 29.6 mm átmérővel, zománcozott számlappal és 12-es szerkezettel.

Eleinte importálták az alkatrészeket, de ez nagyon lelassította a gyártást, mindössze napi 30-50 darabot tudtak előállítani. 1910-ben a Seikosha megkezdte a saját alkatrészgyártást, majd 1913-tól a számlap gyártását is.

Az első Seiko óra (1924)

 

Seiko_1924

Amikor a nagy kantói földrengés 1923-ban lesújtott Japánra, a Seikosha gyárat és raktárait sem kerülte el a pusztítás, az órák gyártása le is állt. Hattori elhatározta, hogy hamar újjáépíti cégét, kerül, amibe kerül. Mindössze egy évvel később a világ már meg is ismerhette az első karórát, melynek már a Seiko név díszítette a számlapját.

(A Seiko a Seikosha rövidítése, melynek jelentése körülbelül annyit tesz, mint „A gyönyörűen kivitelezett munka otthona”).

A nem angol név már azt jelezte, hogy Hattori bízott a termékei minőségében, és annak ellenére nevezte el azokat így, hogy az akkoriban általános vélekedés szerint a nyugaton készült termékek általában jobbak voltak a sajátjaiknál.

Az óra 24,2 mm-es nikkelzett tokot kapott, és egy 9-es méretű, 7 köves szerkezetet. Megjelent a kiegészítő másodperc mutató (almutató), ami egészen 1950-ig, a középső másodpercmutatós Seiko Super megjelenéséig maradt a számlapokon.

 Seiko Marvel (1956)

 

seiko marvel

A cég a Marvel-t tartja az egyik korszakalkotó darabjának, hiszen ez volt az első, teljes egészében házon belül készült szerkezet, amely független volt a svájci vagy máshol készült werkektől.

Az átmérője 26 mm, mely nagyobb a Seiko Super-nél, és megegyezik a Seiko Automatic-kal , az első jelentős, Japánban gyártott automata szerkezettel, mely szintén 1956-ban jelenik meg.

A pontossága és stabilitása párosult a Seiko új fejlesztésével, a „Diashock” rázkódásvédelemmel, így a kora többi japán órája felé emelte minőségben és megítélésben egyaránt.

A Marvel-t 1959-ig gyártották, ekkor leváltotta a Seiko Gyro Marvel, mely már az új „Magic Lever” automata szerkezetet kapta, mely lényegesen javította a húzás hatásfokát.

Az első Grand Seiko (1960)

 

seiko grand seiko

Ezt az órát a Seiko a „világ legjobb órája”-nak tervezte pontosság és precizitás szempontjából. A werk száma 3180, 12-es méretű és 25 köves kialakítású, 18.000 /óra lengésszámmal.

A tok aranyozott, 34,9 mm átmérőjű és 10 mm vastag volt. Mindenegyes GS (Grand Seiko) óra megkapta a Seiko által kialakított pontossági tanúsítványt, mely sokkal szigorúbb a svájciak által használt COSC standard-nál.

Ez az óra alapozta meg letisztult számlapjával , hosszú mutatóival és rakott indexeivel a ma is ismert GS dizájnt.

 

 

Seiko Crown kronográf (1964)

 

seiko_crown

Korábbi teljesítményének ismeretében már nem meglepő, hogy 1964-ben a Seiko megalkotta az első japán kronográfot.

Az óra története a 64-es tokiói olimpiával kezdődött, melynek (természetesen) a cég volt a hivatalos időmérője. Több, mint 1200 különböző stopperórát adtak az olimpiai időmérőknek, és kihasználva az eseményt megjelentették az első kronográf karórájukat is.

A Seiko Crown kronográf rozsdamentes acél házat kapott 38.2 mm átmérővel és 110,2 mm vastagsággal, és 30 méterig vízálló is volt. Szerkezete 12-es, a 21 köves 5719-es típus.

 

 

Seiko 150M Diver-ek (1965)

 

seiko_diver_150

Mindössze egy évvel az első kronográf modell bemutatása után a cég megjelentette az első kifejezetten búvár (diver) órát, mely Japánban készült, a Seiko Diver 150M-et.

Ahogy a neve is mutatja, ez egy rozsdamentes acél tokkal készülő, 150 méterig vízálló, 38 mm-es átmérőjű és 13,4 mm-es magasságú óra, mindkét irányba forgatható lünettával. Szerkezete az automata 6217-es (17 köves, 18,000 bph) lett. Ebben az időben a búvárkodás még egy viszonylag ritka hobbi volt, így az óra igen speciális igényekre készült.

Ahogy nőtt a sportág népszerűsége, folytathatták ezen modellek finomítását. 1968-ban megjelentették a magas lengésszámú szerkezetet (36,000 bph) 300 méteres vízállósággal.

Az első professzionális búvár órát 1975-ben mutatták be, 1000 méteres vízállósággal, majd az első búvárórát titánium tokozással, és 1986-ban egy újabb változatot mindkét irányba forgatható lünettával. A Seiko saját szabványa ezekhez a búvárórákhoz segítette megalapozni a mai napig is használt ISO búvár szabványt is.

Seiko 5 Sports Speed Timer (1969)

 

seiko sports speed timer

Az 1969-es év egy fontos mérföldkő volt az óraipar történetében, ez volt az év, amikor megkezdődött a „nagy automata kronográf verseny”.

Egy maréknyi svájci márka - és egy kiemelkedő japán – versengett az első automata kronográf óra gyártója címért. A verseny eredménye számos, ma már ikonikus modell kifejlesztése volt, mint például a Breitling Chrono-Matic, a Zenith El Primero, és a Heuer Monaco.

De az első a piacon (1969. májusában egészen pontosan) a Seiko 5 Sports Timer modell volt. A világ első automata kronográf szerkezete vertikális kuplunggal és oszlop kerékkel. Ennek az órának 30 perces stoppere, tachométeres lünettája és nap-dátum kijelzője volt az újdonságként bevezetett kétnyelvű naptárral, mely angolul és japánul is ki tudta írni a napok nevét.

A szerkezete a 6139-es nagy lengésszámú (21,600 bph) szerkezet volt, 41 mm-es átmérőjű rozsdamentes acél tokkal és 70 méteres vízállósággal.

Seiko Quartz - Astron (1969)

 

seiko astron

Ugyanabban az évben, melyben megnyerte svájci vetélytársai előtt az automata kronográfokal vívott versenyét, lelplezte másik újdonságát, mely azzal fenyegette a mechanikus órákat, hogy egy csapásra elavulttá teszi valamennyit.

A Seiko Quartz Astron, a világ első quartz karórája komoly technológiai áttörést hozott. Szerkezete, a 35A lenyűgöző pontossággal, havi +/- 5 másodperccel dolgozott, jóval pontosabban mint bármelyik akkori mechanikus szerkezet. Kicsiny, vékony léptetőmotorja energiatakarékos módon másodpercenként csak egyszer léptette a másodpercmutatót, mely merőben új fejlesztés volt a karórák területén ekkoriban. A rendkívül ellenálló és hatékony szerkezete alacsony feszültségen működött, így az elem élettartama már ekkor is egy év volt.

A.G.S. “Kinetic” (1988)

 

seiko ags kinetic

Szerencsére nem hagyták abba a mechanikus szerkezeteinek fejlesztését sem, miután kifejlesztették a quartz órákat.

A márka megalkotta 1977-ben az első napenergiával működő óráját, majd 1986-ban egy quartz szerkezetet, mely energiáját a kéz mozgása biztosította.

1988-ra kifejlesztett új technológiájuk, melynek neve A.G.S. (Automatic Generating System) lett. Ez egy oszcilláló súllyal generált energiával hajtotta a quartz szerkezetét, ezért később megkapta a „Kinetic” nevet.

 

Spring Drive Spacewalk (2008)

 

seiko spring drive spacewalk

A cég új technológiával jelentkezett a piacon 1999-ben, ekkor jelentette meg a „Spring Drive” szerkezetet az első órájában, melynek elektromos energiáját egy, a mechanikus órákéhoz hasonló rugó ereje biztosította.

Megjelenése óta a Spring Drive szerkezet utat talált számos Seiko modell felé, beleértve néhány modern változatát a Grand Seiko sorozatnak is.

Az óra Spacewalk változata űrsétára is alkalmas kivitelben készült el egy egyedi esemény alkalmából 2008-ban.

 

Astron GPS Solar (2012)

 

seiko astron gps solar

A Seiko jelenlegi elnöke, Shinji Hattori (az alapító leszármazottja) merész és félreérthetetlen üzenet fogalmazott meg akkor, amikor feltámasztotta a sikeres Astron nevet. Ezt adta az új napenergiával és GPS technológiával működő óráknak, melyet látványos külsőségek közepette mutattak be 2012-ben.

Ahogy az eredeti Astron a quartz technológiájával, úgy az új astron a GPS Solar tchológiájával egy potenciálisan iránymutató óra lehet.

Ez egy analóg, napenergiával meghajtott óra, mely a GPS műholdak jelét fogva bárhol a világon mindig tökéletesen pontos időt mutat. Felismer 39 időzónát (a mechanikus világórák legfeljebb 37-et), és kézzel bármikor alaphelyzetbe állítható.

Az Astron az első ilyen GPS technológiát használó óra, mely jobban és a világ szinte bármely részén pontosabban tud működni az eddigi rádióvezérelt óráknál, felismerve még a zónaidőket is.

Mindent összevetve nyugodtan mondhatjuk, hogy a Seiko cég az óragyártás megkerülhetetlen alakja. Fejlesztései a mai napig meghatározzák az órák fejlődését, de ugyanakkor mint egy igazi japán, egyszerre tudja tisztelni a modern technológiát és a hagyományos értékeket is.

 

 

És Te nyomtatnál magadnak órát?

A 3D nyomtatás jelene és jövője az óraiparban

3D nyomtatás? Órához?

Nemrég egy kisebb alkatrészt kerestem egy órához, amit mint kiderült, nem is olyan egyszerű beszerezni. Egy CASIO AE1200 óráról van szó (korábban itt írtunk egy tesztet róla, a James Bond féle Seiko féltestvére), aminek nagyon jól állna a NATO szíj, de a kialakítása miatt egyszerűen nem lehet rászerelni.

1201.jpg

A tokfülek szélessége, illetve keskenysége miatt csak maximum 18 mm széles szíjat lehetne rátenni, ami a 40 mm széles óránál nagyjából úgy néz ki, mintha gyöngyöt fűznénk cérnára... Elkezdtem hát adaptert keresni hozzá, mivel a szintén CASIO által gyártott G-shock szériához létezik ilyen.

Egy probléma van, ezek csak 16 mm méretben kaphatóak, így addig kutattam, míg beleakadtam a Shapeways nevű, 3D nyomtatással foglalkozó cégbe, akik nyomtattak nekem egy ilyen adaptert 18 mm méretre!

Őszinte leszek: eddig a 3D nyomtatást egyáltalán nem követtem figyelemmel, valamiféle úri huncutságnak éreztem, amivel semmi dolgom nincsen. Hát nagyot tévedtem.

ae1200-02.JPG

A Shapeways 2 nap alatt kinyomtatta az adaptereket, és 3 nap alatt ide is értek nemzetközi futárszolgálattal, korrekt csomagolásban, "Köszi" kártyával, ahogy kell :)

Tökéletesen passzolt az órához, és meglepően erősnek tűnik, az olcsó távolkeleti műanyagoknál mindenképpen meggyőzőbb, és az ára is egy számjegyű összeg euróban, vagyis nem egy elérhetetlen dolog.

És ha érdekel, hogyan is működik ez a gyakorlatban, íme:

És még pár kép az elkészült darabról:

 

Nyomtassunk akkor egy komplett órát!

 

Nyomtassunk. Egész pontosan nem mi, hanem egy svájci mérnök, Christoph Laimer. Ebben a videóban egy Tourbillon-szerkezetes működő 3D nyomtatott órát kelt életre:

 

 

Pedig ez az egyik legösszetettebb óraszerkezet, kellett pár alkatrész hozzá:

tourbillon.jpg

 

De nyomtattak már karóra méretet is, igaz, digitális változatban, ebben volt egy kis csalás:

 

 

 De miért nyomtassak 3D-ben órát?

 

Az eddigi legkézenfekvőbb válasz: mert már képes vagyok rá! Ez így igaz, úgyhogy 3D nyomtatásra fel, minél több mindent nyomtatunk így ki, annál közelebb kerülünk az otthon nyomtatható igazi, hordható méretű karórához, ami olyan lesz, amilyenre mi tervezzük.

Azért ez jól hangzik, nem igaz?