Órák, tesztek, hírek.

Nagymutató blog - megmondja, hány óra van...

Nagymutató blog - megmondja, hány óra van...

FITBIT IONIC - szép is, okos is

Úgy néz ki, megérkezett a tökéletes okosóra Amerikából

2017. augusztus 29. - Taliga Tamás

moving-2020.jpg 

 

 

 

A Fitbit komoly léptekkel halad előre évek óta a fitness órák világában. Olyan piacon kellett megvetnie a lábát, ahol a versenytársai nem kisebb cégek, mint az Apple és a Samsung. Talán éppen ez motiválta őket a folyamatos fejlesztésekben, így a napokban megjelenhetett a tökéletes okosóra, a Fitbit Ionic.

1_fitbit_ionic_core_family_shot11.jpg

Nem minden okosóra egyforma?

Szerencsére nem. Amikor azt mondtam, hogy tökéletes okosóra, nem minden alap nélkül tettem. Volt alkalmam használni már a Fitbit és konkurensei termékeit, valamilyen téren mindegyik jó volt, de még a nagy kedvenc, a Fitbit Blaze sem volt tökéletes (itt olvashatod el, miért nem).

Persze a tökéletességhez már nem sok hiányzott, és a mostani újdonság éppen ezeket a réseket foltozta be. A pulzusmérés, ami eddig is alapfelszereltség volt a Fitbitnél, most kibővült az SPO2, azaz a véroxigénszint monitorozásával. Több adat, részletesebb fizikai profil – egy jó alkalmazással együtt ezek egy átlag sportszerető és az egészségével törődő embernek tökéletesen megmutatják, hol tart az edzésekben, és milyen a fizikai állapota.

fitbit-iconic-gif.gif

Fitbit Ionic – minden terepre, minden platformra

A Fitbit egyik legnagyobb előnye a mobiltelefongyártók saját okosóráival szemben a platformfüggetlensége. Ez lefordítva azt jelenti, hogy míg egy Apple Watch csak az iPhone-nal hajlandó kommunikálni, a Samsung Gear és Gear Fit órája pedig csak a saját androidos alapú készülékeivel. Ebbe a közegbe érkezett 10 éve a Fitbit a saját fitness kütyüivel, és abba az irányba indult el, hogy a termékei ne legyenek kötve egy nagy gyártóhoz sem – mindkettővel működnek.

Ami a Fitbit Ionic elődjét, a Blaze-t csak majdnem tökéletessé tette, az a beépített GPS és a vízállóság hiánya volt. Ez egy sportoláshoz használt óránál nem sorolható az előnyök közé, bármikor érheti akár komolyabb víz is a sportórákat, a GPS hiánya pedig arra kényszerítette a felhasználókat, hogy folyton magukkal cipeljék mobiljukat a pontos adatokhoz.

De ennek most vége.

 

Gearbest XIAOMI AMAZFIT AKCIÓ!
XIAOMI AMAZFIT

GPS , 50M vízállóság, 4 napos akkuidő

A Fitbit Ionic végre beépített GPS-t kapott, méghozzá rögtön Glonass támogatással. Ez nem tűnik annyira fontosnak elsőre, de az orosz Glonass műhold rendszer az általánosan használt amerikai GPS műholdjait megduplázza, így a 48 műhold bárhol sokkal gyorsabban és pontosabban talál jelet, egy erdei futásnál ez nem elhanyagolható előny.

A vízállóságot nem kell bemutatnom, manapság már alapkövetelmény egy órával szemben, a sportóráknál pedig egyszerűen kötelező, ideje volt már. Az okosórák és fitness órák egyik átka a jellemzően rövid akkuidő, ez köszönhető a nagy kijelzőnek, a GPS-nek és a folyamatos szinkronizálásnak a telefonokkal. Ezt tolja most ki a Fitbit Ionic 4 napra az ígéretek szerint, ami ebben a kategóriában már szép teljesítmény.

ionic-classic-gallery-1-7ad99eb42e965ec75ddd221c071719c0.jpg

Szíjak, tokok és színek – fontos a stílus is

Amiben a Fitbit verhetetlen, az az órái (és főleg eddig a Fitbit Blaze) stílusa, a választható kiegészítők hosszú sora. Az előző típusnál még a komplett tok illetve keret és a szíj is külön cserélhető volt. Az Ionic tokja most fix, de a szíjakból szép számmal van már most is, és biztosan érkezni fog még több fajta: bőr, fém, kaucsuk – kinek melyik jön be inkább.

fitbit-iconic-gif-2.gif

Megjelenés ősszel – várjuk az érkezést

Az órák már előrendelhetőek az USA-ban, és hamarosan érkeznek a boltokba is, amint megjelenik itthon, egy tartós teszten fogjuk nyúzni nektek, hogy meglássuk, milyen lesz a mindennapokban.

Fotók: Fitbit.com

 

werkmania_hu_instagram.jpg

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

werkmania_hu-banner.jpg

süti beállítások módosítása